2012. június 28., csütörtök

Mozdulat-kiállítás Kórusszerepléssel




Kórusunk a Mozdulat-kiállítás megnyitóján mutatkozott meg újra a Magyar Mozdulatművészeti Társulattal karöltve. Az Iparművészeti Múzeum csodálatos aulájában a fekete khitonok, szoknyák különlegesen hatottak.  Izgatottan gyülekeztünk az öltözöben majd kinn az aulában a teret bejárva készültünk az eseményre. Ez a nap a 100. éves Mozdulatművészet történetében igen fontos állomás, hiszen ilyen kiállítás annak előtte itt sosem volt. Aki tudja tekintse meg szeptemberig a Múzeum 2. emeletén: 

https://www.facebook.com/Mozdulat  

A V-karos mozgásokkal indítunk, néma csendben, kisebb tömeg figyelt minket:

(Foto: Jókúti György)

Ezek után a Mozdulatművészeti Társulat előadását kísértük mozdulat-képekbe beállván különböző helyeken a térben. Csodálatos élmény volt belüről is látni, átélni a műfaj varázsát, különleges erejét. A fátlyak elsuhanásának érzete a csendben, a különleges mozdulatok lenyűgözték a nézőket is. 

a Társulat fátyoltánca
(Foto: Jókúti György)


Kórusunk még 4 alkalommal tart nyitott próbát ezen a csodás helyszínen a kiálltás ideje alatt, küönoleges alkalmak, hiszen be is lehet kapcsolodni hozzánk: https://www.facebook.com/events/251898424920728/

 Mozdulatképek
Mintha másféle tér-idő kontinuumba csöppennénk, amely megnyit olyan kapukat mik a szívben tiszta,  szép, igaz helyeket érintenek.Egymással együtt mozdulva, energiáinkat összeadva, egyként mozdulva csodálatos élményeket kapunk minden alkalommal. 

2012. június 10., vasárnap

Pim Margó Fesztivál - Kórusszerepléssel

Megérkeztünk a Károlyi palotában lévő Petőfi Irodalmi Múzeumba, amely csodálatos élményként tárult elénk a termek és belső tér korhű falaival. A klasszicista épület mennyezeti festményével elbűvölt minket, már a próbán is jól éreztük magunkat.
Bejártuk a teret és végül a bejárati lépcsősoron V-alakban állva kezdtünk :)


kánon-mozdulatok V-alakban

Ezek után beinvitáltuk az embereket a termekbe a felső szintre és Fenyves Márk elméleti előadása következett a Mozdulatművészet 100 évéről és annak résztvevőivel és érdekes történeteivel.
Éreztük, hogy az újraalapított  Mozdulatkórus milyen fontos részét is képezi már történetileg és a Mozdulatművészetnek és örömmel konstatáltuk, hogy a részesei lehetünk e szépségnek.

Mindezek után a második teremben V-alakban beállva a kánon-mozgással kezdtünk újra és az előző napi hullámban való érintkezéses mozdulatfolytatásra tértünk át. Végül a vonalkövetés bemutatójával és az egyéni, egymást követő, helyváltoztató kánonmozdulatok következtek. 
Térskála-bemutató

Az eseményről fotók láthatók az Orkesztika Alapítvány - Mozdulatmávészeti Stúdió oldalán itt:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.425089924197633.98199.221102611263033&type=3



Nyilvános eseményként be is lehetett állni és részt venni kórusmunkánkba, Fenyves Márk a Babits est c. mozdulatművészeti darabból tanított nekünk egy röpke részletet, nagy örömünkre.
Végül Schell Martin bemutatta E. Kovács Éva - Föld c. még 1943-ban készült darabját.


 A nap zárásaként körben állva közös légzőgyakorlattal búcsúztunk el egymástól és a helytől! Ezúttal is különleges élményben volt részünk! :)
közös légzőgyakorlat
Kövessétek kórusunk "útját" következik az Iparművészeti Múzeum kiállításmegnyitója és egyben kórusunk újabb megmutatkozása.

Információk itt:https://www.facebook.com/Mozdulat



2012. június 9., szombat

A Huszadik próba

A huszadik próba, "találkozás és csoportélmény":


A mai nap a korongozásé és a felkészülésé a holnapi irodalmi Múzeumban való szereplésre. 
Bemelegítés után sok súly és dinamikai feladatot, valamint vezetéseket végeztünk a koronggal. Már hiányzik ha nincs a kezünkben, bár az ejtések száma nem csökkent radikálisan. De ebből tanulunk, így ez sem okoz problémát. Még a fejünkön is voltak a korongok, úgy jártuk be a teret és feküdtünk a padlóra álltunk fel és haladtunk tovább, egyensúlyban tartva az eszközt. Majd a magasságokból a földre tettük őket, egyikről a másikra lépdeltünk. Mindig csak egy lábunk lehetett egy korongon. 


Az óra második felében a fellépésre készülve érdekes és a csoportépítésben, munkában is fontos Kánonban mozgásos gyakorlat következett. Elsőként valamilyen testfelületen érintkezve egymással valahonnan elindult a mozdulat, majd hullámban haladt végig egyesével  a csoporton. Valamilyen módon mindig érintettük egymást.
Következőként a "kapcsolódási pontokat" kellett változtatni zután helyet is változtatni és így tovább. 
Izgalmas kísérletezések és feladatok voltak ezek számunkra a próba folyamán, úgy éreztem csoportunk jól érezte magát ebben a közös mozdulatélményben. 


Izgatottan vártuk a következő napot :) .....